Today Marks The 1st Day (오늘부터 1일)

Akkor most egy hirtelen hangulatemelkedéssel ugorjunk is a következő bejegyzésre!

Némi céltalan bolyongással, soksok fejet elolvasásával, kényelmetlen helyzetben történő alvás-szerű izével, kétrésznyi Salamander Guruval , egy bagellel és némi bolti nézelődéssel eltöltött idő után végre becsekkolhattam az Aberdeenbe tartó gépre. Igaz, a kapukat akkor nyitották csak ki, mikor már be kellett volna zárniuk, de a lényeg, hogy végre felkerültünk rá.

Az út hasonlóan telt, mint az előző: végigaludtam. Itt most ráadásul a folyosó mellett ültem, szóval tényleg semmi értelme nem volt ébren lennem. Igaz, túl sokat nem tudtam szundítani, egyrész, mert rövid volt az út, alig több, mint egy óra, másrészt, mert két kisgyerek is torkaszakadtából üvöltött a gépen. De tök jól megoldották, hogy mikor az egyik kicsit kifulladt, akkor kezdett bele a másik és égy tovább… Igazi csapatmunka, pedig a gép két ellentétes végében ültek…

A csomagfelvételnél kicsit izgultam, mert Lutonban láttam, hogy a bőrndömet kicsit megviselte az első út és nagyon imádkoztam, hogy ne szakadjon szét. De szerencsére nem volt gond. Csak a headset-em ment tönkre, de arra számítottam is, mert sehogy se tudtam úgy eltenni, hogy valami ne nyomódjon neki.

Meglepett, hogy arra számítottam, hogy az új hersztájl meg ilyenek miatt édesapám nem fog rám ismerni, de a végén én nem vettem észre őt, mikor elém jött a csomagfelvételhez. XD

A reptérről Keti és az unokatesója segítségével jutottunk hazáig. És igen, két hónapig az otthonom lesz, szóval úgy érzem, hivatkozhatok rá így. :)

Őszintén megmondom, még nem volt időm rá, hogy megszámoljam, hányan lakunk ebben a házban. A nevekbe meg főleg nem bonyolódnék bele, mert még én sem vagyok teljesen magabiztos a dologban. XD

Lényeg a lényeg, én az emeltre költöztem be, Api mellé, aki nagyon jó érzékkel, kék ágyneműt vett nekem a múlt héten, ezzel máris otthonosabbá varázsolva a szoba rám eső felét. A ma reggeli szétpakolásom utáni eredményt meg itt lehet látni:

A megérkezés és a gyors bemutatkozás meg vacsi után és miután sikerült elcsípnem egy pár percet, mikor épp senki nem volt a lenti fürdőszobában, hogy lezuhanyozzak, eljött az ideje a régóta várva várt, rendes, kiadós alvásomnak, amit még édesapám horkolása sem bírt megzavarni, pedig elhihetitek, nagyon igyekezett. ;)

Ébredés után azért persze meglepődtem, hogy „atyaég, hol a francban vagyok?”, de mire kinyomtam az ébresztőmet, már minden tiszta volt. Kicsit még rendezkedtem, hogy ne bőröndből kelljen öltözködnöm, meg, hogy minden kicsit jobban kézre álljon itt a szobában. Reggeli után az egyik itt lakó lengyel csajjal (egyébként mindenki lengyel, aki itt lakik, vagy nemzetiség, vagy vezetéknév révén) elsétáltunk a városba. Egész közel van, amúgy, pár perc laza séta az egész.

Közben én ismét csak elcsodálkoztam, milyen szürke errefelé itt minden: a házak, az aszfalt, az ég… Nem nyomasztó, meg semmi, csak fura, hogy ilyen egyen színű az egész ország. Az idő egyébként olyan, amilyen nálunk október környékén szokott lenni. Kicsit mindig lóg az eső lába és néha hullik is egy picit, de nem ritka, hogy utána egyből kisüt a nap. Mint pölö most. :)

A városban aztán összefutottunk Ketivel, aki a délelőtt/kora délután folyamán körbevezetett engem a városban. Bár először az életmentő fagyiját szereztük be a mekiben, mert mondta, hogy anélkül nem bírja ki.

Itt muszáj megemlítenem, hogy mennyire meglepett, hogy nekem még majdnem tele folt a fagyis poharam, mikor Keti lazán kidobta a sajátját. A legtöbben tudjátok, mennyire gyorsan szoktam enni, szóval elképzelhetitek, mekkora szemekkel néztem rá.

Elsétáltunk egészen a tengerpartig. Közben megmutatta nekem a város főbb csomópontjait, az olcsóbb boltokat, a magyar éttermet és a főteret (ahol én egyből a thai éttermet szúrtam ki).

Közben szemtanúi voltunk annak, ahogy egy utcán sétáló nőt megtámad egy sirály és kiszedi a kezéből a nemrég vásárolt pizzáját. Keti azt mondta, ez nem ritka eset, úgyhogy üzenem mindazoknak, akik szerint a galambok idegesítőek és utálnivalók, hogy addig nem beszéljen, amíg nem élt egy városban sirályokkal!

A tengerpart teljes kontrasztja az olaszországinak, de azért szép és hangulatos. Persze csak ilyen „Mindent a szemnek, semmit a kéznek” tengerpart, mert gyilkosan hideg itt a víz. Viszont errefelé vannak a nagyobb és olcsóbb üzletek, szabadidős helyek. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy Sisus áldását kérjem az egy fontos boltokra!

És itt tényleg minden egy font! Nem olyan, mint nálunk, hogy akkor olcsó, ha sokat veszel, vagy nem minden 100 forint, csak annak a többszöröse vagy mittomén, milyen mókolások voltak még… Hanem tényleg, minden, amit a boltban látsz, az 1 font. És van pár dolog, ami pedig sokkal többe is kerülhetne. Ma nem volt annyi időnk nagyon szétnézni, de majd egyedül is visszamegyek ezekbe és körülnézek.

Így a mai nap összesen 11 fontom bánta, amiben egy szétnyitható kisasztal, tusfürdő, sampon és egy új headset is benne van. Ez pedig az otthoni árakkal szemben azért szerintem elég menő. :D

És, ha már szóba került a kisasztalom, meg kell mondanom, hogy tökéletes! Pont akkora, hogy az ágyon ülve kényelmesen tudjak gépelni és tök jól ide is tudom húzni, úgyhogy jobbat nem is kívánhatnék. Maximum egy kicsivel gyorsabb internetet, mert azzal akadnak gondok itthon, ami a magamfajta fangirl életét eléggé megnehezítheti. És az egy hónapnyi, vizsgaidőszak miatti hiátusom után ezt az egyet nehezen fogom viselni.

De kívánom, hogy ez legyen a legnagyobb problémám! :D